A
Kőszegi-hegység 20 kilométeres gerincének magaslatai közt áll az Óház-tető
609 méter
magasságon. A város szinte minden pontjáról látható az itt álló Óház kilátó
- az egykori
kőszegi Felsővár. Kőszeg ezen váráról az első írott adat 1248-ból származik
IV. Béla adományleveléből.
Az 1260-70-es években került a vár a Kőszegi család tulajdonába, ez a
család építtette a mai város magját jelentő Alsóvárat: Kőszegnek a XIII. századtól
Mátyás
uralkodásáig tehát két vára is volt - a lőporos tűzfegyverek elterjedésével
a vadregényes
kőszegi Felsővár elvesztette hadászati jelentőségét, s lassan elnéptelenedett.
Az Óház-tető, a Kőszegiek egykori vára ugyanakkor élénken él a néphagyományban.
Sokan kincset sejtenek a hegy mélyében a rom alatt - ahogy ezt Chernel István
a Kőszeg
és Vidéke című lap 1882. december 24-i számának tárcarovatában feljegyezte.
Eszerint
minden esztendőben egyszer, karácsony éjszakáján, megnyílik a hegy az egykori
Felsővárnál,
s vakító láng csap a magasba, jelezve az elrejtett kincseket. Mindez egy pillanat
csupán, a hegy gyomra újra bezárul, s az Óház-tető, az egykori Felsővár területe
újra némán
és mozdulatlanul őrzi Kőszeg városát.
Hogy van-e ennek a hiedelemnek bármiféle alapja, nem tudjuk. Tény, hogy a
Kőszegi
család egyike volt a XIII. század legnagyobb hatalmú és leggazdagabb kiskirályainak,
s élénken él az emlékezetben Kőszegi Ivánnak, a "ragadozó farkasnak"
az alakja, aki
rettegésben tartotta a Dunántúlt és Kelet-Ausztriát. A Chernel által feljegyzett
kis mondatöredék
vélhetően tehát e tényekből táplálkozik, s utal mindarra a titokzatosságra,
sejtelmességre,
ami az Óház-tetőt övezi.
E titokzatosságnak köszönhetően a XVI. században újra feltunik a forrásokban
az Óháztető.
1561-ben az 1532-es kőszegi ostrom hősét, Jurisics kapitány tűzmesterét, Forintos
Mátyást perbe fogták. A vád az volt, hogy Forintos egy ördöngös szekta feje,
s rituális
táncukkal pünkösdkor iszonyú időjárást támasztottak, gonosz varázslatuk elpusztította
a
kőszegi szőlőket. Az ördöngös varázslat helyszíne volt a velemi Szent Vid
hegy és a kőszegi
Óház-tető. Forintos tűzmester tisztázni tudta magát a vádak alól, a kőszegi
vár nyugati
oldalán azonban ma is megtekinthető a Forintos-bástya, ahol a vizsgálat ideje
alatt
fogva tartották.
Forrás:
Naturparkoló, Kőszeg és térségének turisztikai ajánlója 2006. május-június